A daru (Grus grus) a darufélék családjába tartozó hosszú lábú, hosszú nyakú gázlómadár, tőr alakú csőre ugyancsak hosszú, egyenes, mellyel rendkívüli ügyességgel tudja összegyűjteni a különféle bogyókat, ha alkalom adódik, elkapni kisebb emlősöket, főként pockokat, a sekély vízben halakat és kétéltűeket, valamint rovarokat, de ugyanilyen tehetséggel tudja összegyűjteni és kibontani ősszel az elhullott, esetenként a lábon maradt kukoricát, és mindenféle egyéb terményt, amit csak ehetőnek talál. Hatalmas termetével, 95-120 cm-es magasságával az egyik legnagyobb európai madárfajnak számít, megjelenése, alkata, tollainak színezete, járása és röpte miatt mégis igen elegáns. Szárnyfesztávolsága egy fiatal saséval vetekszik, nagyjából 180-220 cm, hosszú nyakát és lábát kinyújtva repül, ősszel, csapatokba rendeződve a libákhoz hasonló V alakban, de a libákkal ellentétben (inkább a gólyákhoz hasonlóan gyakran használja a termikeket is) kedvező szélben vitorlázik, siklik a levegőben. Európában az egyetlen költő darufaj, de a darvak családjába 14 másik darufajjal együtt tartozik. Ezek többsége Szibériában, Ázsia egyes részein, Kínában él, de Japán, Ausztrália, Kanada és Dél-Afrika is az élőhelyük között van. A daru angol elnevezése Eurasian Crane, leggyakoribb élőhelyére utalva, ezek Európa északi területei. Legnagyobb számban Finnországban és Svédországban költ, (számuk itt 45-47 ezer párra tehető), valamint Észt- és Oroszországban, de az utóbbi években egyre délebbre húzódik, Lengyelország és Németország északi részéig, ahol is a boreális erdők lápjain, erdős területek tavainak nádasaiban neveli kicsinyeit földre rakott fészkében.
1. Eurasian Crane (Grus grus)2. Black-necked crane (Grus nigricollis)
3. Munktrana (Grus montanus (monachus))
4. Sandhill Crane (Grus canadensis)
5. Whooping Crane (Grus americana)
6. Japanese crane (Grus japonensis)
7. White-naped Crane (Grus vipio)
8. Sarus Crane (Grus antigone)
9. Australian Crane (Grus rubicundas)
10. Siberian Crane (Grus leucogeranus)
11. Wattled Crane (Bugeranus carunculatus)
12. Demoiselle Crane (Anthropoides virgo)
13. Blue Crane (Anthropoides virgo)
14. Crowned Crane (Balearica pavonina)
15. Crowned "Southern" Crane (Balearica regulorum)
(Göran Lundin (SOF) illusztrációja>>)
A monogám fajok közé tartozik, egy életre választ párt, akivel együtt neveli 1, 2, esetleg 3 fiókáját. Ritkán előfordul 4 tojásos fészekalj is, de az ilyen családokban szinte soha sem marad meg mind a négy fióka. Az áprilisban, májusban kikelő, eleinte kislibához hasonló csibék nyár végére közel akkorára nőnek, mint szüleik, és első évüktől kezdve az ivarérettségig, 4-5 éves korukig a szüleikkel maradnak és vonulnak. A felnőttek tollazata kékesszürke, ennek megfigyelhetők világosabb és sötétebb árnyalatai, fejük fekete-fehér, jellegzetes a fejtetőn levő csupasz piros “sipka”, ennek kiterjedése szintén változó, a hímeké erőteljesebb. A fióka tollai barnás-vörösek, ezt a rejtőszínt nagyjából az ivaréretté válásig őrzi meg, a felnőttek kétévente nyáron váltják tollaikat. Harmadrendű evezőik megnyúltak, emiatt a szárnytőnél található stuccszerű tollazat “bokréta” benyomását kelti. Ezeket a tollakat (eveztőtollaikkal együtt - a képen) a vonulás alatt is el-elhullatják, de a darutoll, mint védett faj származéka a hatályos természetvédelmi törvények miatt ma nem gyűjthető.
Magyarországon jelenleg nem jegyzezzük a költő, csak az átvonuló fajok között, bár a folyószabályozás, ármentesítés és lecsapolások előtt, a 19. század végén még költött a Sárrét és az Ecsedi láp mocsaras vidékén, sőt évszázadokon át igen nagy számban figyelték meg főként a Sárréten, és a Dunántúlon. Utolsó feljegyzett hazai költése is innen való, a Balaton vidékéről 1910-ből. Legtöbbet valamikori állományáról a századelejei vadásznaplókból tudunk, és a népi mesterségek, közöttük a pákászok életének leírásaiból. Szűcs Sándor, Győrffy István, Herman Ottó mély tisztelettel és odaadással jegyezte fel, milyen kedves madara is volt a magyar népnek a daru, mennyire szerette és mennyire ismerte szokásait. Többek között innen tudjuk, hogy a török időkben a darutollal adót is fizettek, mert a szép darutollnak igen jó ára volt. A pákászok, réti, vagy vízi emberek került ki az igazi darvász, aki nem csak a tojást, a fiókát szedte, a tollat gyűjtötte, hanem a fiókakorban összeszedett madarakat tanítgatta, nevelgette, szelidítette is.
A darvak rendkívüli ébersége, a tavaszi násztánc a szelíd madarat ugyancsak kedveltté tette, nála éberebb őrzőt nemigen ismertek egy időben. Ezenkívül a magyar viselethez valamikor elválaszthatatlanul hozzátartozott a darutoll, évszázadokon keresztül hordták süvegen, kalapon, lovon, de ezzel ékesítették fel magukat az asszonyok is például a lakodalomra. Még régebbi időkre nyúlik vissza az a hiedelem, miszerint a daru már a hazáját kereső magyarságnak is egyik szent madara volt. Eszerint aki darut öl - akár csak véletlenségből is, az egész további életére szerencsétlenséget hoz magára.
Ezek a szokások elsüllyednek az “idő mocsarában”, de a daru sokunk számára ma is az egyik legnemesebb, legtitokzatosabb madár, és reméljük, valamikor újra megtalálja a helyét Magyarországon is. A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport megfigyeléseivel, a daru számára megfelelő élőhelyek keresésével, kialakításával a darvak újbóli hazai költésének elősegítésén dolgozik.