Magyar Daruvédelmi Munkacsoport • Hungarian Crane Working Group • mail@hcwg.hu
Túrák
Útravaló madarászni indulóknak

Frissítve: 2011. szept. 20.
A madarászat, csakúgy, mint a vadászat valaha az „úri mulatságok” közé tartozott. Mára mindez részben megváltozott. A különféle, még nem látott madárfajok becserkészése, a „twich”-elés, főleg ha külföldi országokról van szó, ma is költséges hobbi, de az információ-és élményszerzés motiválta utakra észlelhetően növekvő igénye van a természettől egyre inkább távol kerülő, nagyvárosokban élő embereknek is. Mi elsősorban a színes gyűrűvel jelölt darvak keresésével, észlelésével kapcsolódtunk be a nemzetközi vonuláskutatásokba, de emellett nem hagyjuk ki a darvak éjszakázóhelyre való behúzásának élményét sem. Túráinkon ehhez csatlakozhatnak az érdeklődők.

Aki darumegfigyelésre indul, érdemes egy kicsit felkészülnie, az éjszakázóhelyek ugyanis évről-évre áttevődhetnek, védett területen is lehetnek, ahová nem lehet belépni, csak vezetővel, engedéllyel, vagy még anélkül sem, illetve kellő ismeret híján könnyen felzavarhatjuk a madarakat, veszélyeztetve ezzel az áttelelésüket. Kérjük, mielőtt útnak indul, tájékozódjon!

Darumegfigyelő és fotós túrák
szeptember végétől november közepéig:

• félnapos és egész napos terepjárós túrák
• fotózás lessátorból és terepen
• esti behúzás megtekintése
• indulás Hortobágyról, Debrecenből, vagy megbeszélt helyszínről
Ára: 16 000 Ft/gépkocsi (max. 4 fő)
Jelentkezés Konyhás Istvánnál a mail@hcwg.hu címen,
vagy a +36 (30) 621 2160-as telefonszámon.

Madármegfigyelő és fotós túrák
folyamatosan:

• félnapos és egész napos terepjárós túrák
• fotózás lessátorból és terepen
• indulás Hortobágyról, Debrecenből, vagy megbeszélt helyszínről.
Ára: 16 000 Ft/gépkocsi (max. 4 fő)
Jelentkezés Konyhás Istvánnál a mail@hcwg.hu címen,
vagy a +36 (30) 621 2160-as telefonszámon.
A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport a darvakat kedvelő önkéntesekből alakult az 1990-es években, ma a TerepSzemle Stúdió
szakosztályaként működik. A kezdetektől részt veszünk a nemzetközi vonuláskutatási és monitoring programban.
Ha színes gyűrűvel jelölt darut lát, kérjük, jelezze a mail@hcwg.hu e-mail címen. Köszönjük!
Az oldalt készítette: Veres Hajnalka/TerepSzemle Stúdió