A nagyobb hazai természetvédelmi események közé sorolhatjuk a madarak, köztük a darvak őszi vonulását. A madárvonulás hazánkban két nagyobb szakaszban történik. Az első időszak nyár végére, kora őszre esik, amikor a nálunk költő fajok fokozatosan délebbre húzódnak. A másik október és november derekán zajlik, amikor az északabbra költő madarak pihennek meg Közép-Európa (ekkor még) enyhébb időjárású és táplálékban gazdag részein, majd vonulásukat folytatva november végén, decemberben még délebbre vonulnak, ahol az egész telet átvészelik, és fajtól és természetesen az időjárástól függően március-április között indulnak vissza északi fészkelőhelyeikre. A hazánkon átvonuló fajok közül a darvak és libák (vetési lúd, kis lilik, nagy lilik, stb.) csapatai érkeznek ősszel legnagyobb számban, az október vonulás szempontjából a darvak hava, a november pedig már a ludaké.
Az egyik “attrakció”, vagyis a vonulás leglátványosabb része a hatalmas csapatok behúzása, amikor a darvak beszállnak éjszakázóhelyükre. Az éjszakázóhelyek kialakulását elsősorban az határozza meg, mekkora a vízmélység, milyen távolságban vannak a nappali táplálkozó- és ivóhelyek, és mennyire zavarják ezt a kiváló hallású, igen éber és érzékeny madarat napközben. Ahogy a költés során, a vonulás alatt is olyan vizes élőhelyeket keresnek leginkább, ahol a több ezres csapat elfér, a sekély vízben álló madarak pedig könnyen észreveszik a ragadozók közeledtét.

A madarak vonulási szokásai az éghajlat változásait követve valamelyest változnak, de hogy a különböző évszakok évezredekkel ezelőtt is hasonlóan váltották egymást, mint ma, és hogy az ember képzelőerejét már akkor is megragadta a természet törvényeinek engedelmeskedő madarak vándorlása, a világirodalom neves költőinek és íróinak művei mellett ékesen bizonyítják Jeremiás próféta szavai az Ótestamentumban: “ Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlice, a fecske, a daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!” (Jeremiás 8.7) Ugyancsak a természet titokzatos ereje és a vándorlásra utalás jelenik meg abban a középkori hiedelemben, mely azt mondja, a madarak télen más állatokká változnak át, vagy az iszapban alusszák téli álmukat. Tehát a népi megfigyelés jegyzi, a 19. század vége óta pedig tudományos vizsgálatok igazolják, hogy “az ég madarai” rendszeresen és igencsak régóta vándorolnak.
Ez a megfigyelés indította meg az 1900-as évek elején a vonulás kutatásokat, melyek során (a ma is leggyakrabban alkalmazott módszerrel) alumínium gyűrűvel jelölték, jelölik meg a madarakat. Egyes fajok, így a daru esetében azonban már másféle jelölést is alkalmaznak: a színes gyűrűs jelölést, majd a rádióadós jelölést, amit napjainkra már felváltottak a műholdas adók. A színes gyűrűs jelölésnek több módja ismert. Az eddigi tapasztalatok alapján a darvaknál alkalmazott módszer biztosítja a leghatékonyabb leolvasási eredményeket. (A másik színes gyűrűs jelölési módszernél a színezett gyűrűre egy azonosító szám kerül, azonban a számok leolvasása ennél sokkal nehezebb, és amíg a színkombinációs gyűrűk színe teleszkóppal 2-300 méterről leolvasható, a számsorok biztos beazonosításához ennél jóval közelebb kell menni a megfigyelt madárcsapathoz.) Az első darut 1989-ben Finnországban, költőhelyén jelölték meg színes gyűrűvel. Ez egy 6 cm hosszú műanyaghenger, amely 3 db 2 cm vastagságú színes sávból áll. (A jelöléshez használt anyagok a kezdetek óta valamelyest változtak, egy időben színezett alumínium, majd néhány éve egymástól különálló műanyag gyűrűket használnak a jelöléshez.) Mindkét csüdre helyeznek egy-egy gyűrűt, az egyiken az ország kódja, a másikon az egyedi kód található. A kódok összesen 6 szín kombinációjából tevődnek össze. Ezzel a módszerrel a madarak befogása nélkül gyűjthetünk adatokat a vonulásról és az egyes egyedekről. A beérkező adatokat a megfigyelők eljuttaják a gyűrűzőközpontokba (esetünkben ez a Finn Gyűrűzőközpont), ahonnan ilyenkor visszaküldik a megtalált daru eddigi “életrajzát”.